Karunknak össze kapaszkodás
fehér lapokat pergetek
izzadt testeden áldozom
mindenütt körben,
papírfoszlányok
maradékok, versek
gyere, tíz körmödbe
hátam ring, a lepedő dörzsöl
izzadtan csúszkálunk
lopom forró levegőd
szívem beléddobban.
Zuhan már a plafon
dőlnek a falak
már rég nem
az ágyat nyögjük
összetört a kancsó
a két pohár
karmolsz,vagy cserép
húsomba repesz
semmi, az érdekel
benned éppen születek.
Foszlányok, versek égnek
sistergünk az egyben
ölelj míg ölelhetlek
zuhanunk, széjjel
sziklák vágnak darabokra
süket ordításom
vajúdó sikításod
meg a robbanás
örökre cseng
a viszhang
fátyolként kisér
ég a földdel összeér
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése