Miképpen boltěves,
pókhálós vén terem
zugában álmodó
középkori barát,
ki lemosdotta rég
a földi vágy sarát
s már félig fent lebeg
a tiszta étheren,-
ül roppant asztalanal,
mely könyvekkel teli
s a nagy betük közébe
kis képecskéket ékel,
Madonnát fest örökké
arannyal s égi kékkel,
měgnem szelěd mosollyal
lelkét kileheli:
úgy szeretnélek én is
lámpásom esteli,
halavány fénye mellett
megörökiteni, drága
arany és kék szavakkal
csak Téged festeni,
mig ujjam el nem szárad,
mint romló fának ága
s le nem lankad fejem
a béke isteni
ölébe, én Szerelmem,
világ legszebb Virága.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése