Szabó Lőrinc: Pillanat

A „Tücsökzené”-ből

Mint kagylóból bontottalak ki, mint

héjból: s nemcsak ruháidból: amint

felnéztél rám, a végső pillanat

előtt, mikor megláttad sorsodat,

de még tiltakoztál, igen: amint

felnéztél, akkor már, s lélek szerint,

te vetkőztél tovább: hívó szemed

úgy menekült, oly kétségbeesett

álmot tükrözött s oly belső csatát,
hogy a szívem elszorult. De a vágy

győzött lassan: fájdalmas bizalom

mosolya remegett át ajkadon

s a győzelmes, halálos gyönyöré,

karod emelted a nyakam köré:

be szép voltál! Azt a tekintetet,

mellyel vállaltad titkod-szégyened,

s mely jövőd és szíved bontotta ki,

sose tudtam többé felejteni.