a sötét közepén ülve
egy arc jön felém
szemek csillogása
egy hang szólít
ölelj meg Édem
kapnék utána
kezem semmit markol
mint délibáb a sivatagban
loholnék nyomában
s elillan
ott, akkor, nem emlék
igaz jelen az
mivé szeretnék válni
önfeledt hálni
meztelen szívemmel
a lelked vánkosán
mint tollpárnát
fejem, arcom alá gyűrni
simogató selymes szavad
és mint pelyhes takaró
betakarjon forró szerelmed
majd felébreszt a valóság
tenyered arcomon
s csendhangod szívemre száll:
"ölelj meg Édem"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése