Szebbek a szép tavaszi napoknál is, de szavaid, barátom,
hidegek, mint a vas, és még az éjszakánál is ijesztőbbek.
Minden este megáldalak álmaimban, te nem is tudsz róla.
Nem is tudod, mennyire szeretem okos szemeidet.
Azt szeretem benned, amit nem akarsz nekem adni,
magányodat szeretem és lelked kételyeit,
mert örök szomorúság borzong benned,
mikor a Megismerhetetlen ajtait nyitogatod előttem.
Régóta enyém vagy. A Hegyen is te beszéltél velem?
Sokáig elvesztettelek, azért csábitott a kentaurok és pogány nők hivása.
Itt maradok veled. Hallak. Rád figyelek, de még szégyenkezve és kissé tartózkodóan,
mint a virág, mely a februári nap simogatására nem mer egészen kinyilni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése