Lucía Martínez.
Vörös selyem hűvös árnya.
Két combod, mint a délután,
fényből tart a félhomályba.
Elrejtett agátköveknek
éje hull magnóliádra.
Jövök, Lucía Martínez,
elemésztem a te szád ma,
és hajadnál fogva húzlak
gyöngyházkagylók hajnalába.
Mert kívánom, mert tehetem.
Vörös selyem hűvös árnya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése