Megérteni, hogy mennyire szeretlek,
sosem fogod, mert alszol, bennem alszol.
Én sírva rejtelek, mert egyre hajszol
egy tőrhegyű acélhang: fenyegetnek.
Mellembe döf a törvény – húsnak, testnek
és csillagnak is egyformán parancsol;
mocskos szavait belédmarva sarcol,
s tépi szárnyát szigorú szellemednek.
Lovasok ugratnak a kertsövényen
– testedre vágynak és agóniámra –
zöld sörényű fényméneken merészen.
De te, életem, szunnyadozz tovább csak.
Hallgasd a hegedűkből csurgó vérem!
Ránk, nézd, még mindig acsarkodva várnak!
/Fordítások: András László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése