Victor Hugo: Szorítottam karomba zárva

Szorítottam karomba zárva
hajlékony nádszál-termeted:
a kebled, mint madárka szárnya,
vert, remegett.

Sokáig szótlanul figyeltük,
hogy oltja ki fényét a menny.
Mi szállta meg egyszerre lelkünk?
Vágy! Szerelem!

Mint angyal, aki földre szállott,
fellobbantottad éjemet,
oly vakító fénnyel sugárzott
csillag-szemed.

/Ford.: Lator László/