Kegyetlen szegek szúrnak
kibírom magam, pedíg fakírnak születtem
semmi nem fájt, anyám csodálkozik is, amikor üvegcserepeken járok
a tejföl, szerintem a friss, megerősít, gyerekként kezdtem foglalkozni
tanítóm, telente, kiküldött a rizsesbe mezítláb, taposni a vizet
ma persze már itt, európai nem is meri megtenni, én is csak mondom
de ami fáj, az fáj nekem is, felnőtt szívemben nem tudok rendet rakni mert tudjátok meg:
szívemben óriási feszültséget, testemben hatalmas nyiladzást érzek mikor őrá gondolok
fizikai fájdalmat, annyira mit fakír sem érezhet, ha tavasszal kimegy a tarlóra
mikor tudom, hogy nem lehet még velem és énnekem kell megteremtenem jelenlétét szenvedéssel
megteszem, mert nincs másom, szebb virágok nem lehetnek meditálok, csendem emelem, és emelkedem egyre feljebb...
/Rabindranáth Tagore nyomán/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése