.kaktusz

Tudod arra gondoltam,

talán addig magányos az ember,

míg nem érez magához közel

egy másikat, annyira közel,

hogy már nem azon mérlegel,

neki, magának mi lenne a jó,

a fontos,

a másik mitől lenne boldog,

az ember magányos,

ha önmagának a legfontosabb

biztosan egyedül marad

gondjával, bajával,

hiába a kívülről jövő részvét,

ha nincs meg a közös érzés,

nem enged közel az elválasztófal,

de amikor egy a bánat,

és az öröm is egy,

magányos nem lehet az ember,

ha a fájdalom nem az „én” fájdalma,

az öröm se az önzők öröme,

kinek van kiért sírni,

és van kiért örülni,

magányos nem lehet,

ki szeret, annak szívében

legnagyobb öröm a másiké,

a legnagyobb kín,

a másiknak a fájdalma,

ha az érzés közös,

a választófal megszűnik,

összenőve magányos nem lehet,

ki lelkében úgy hordja a másikat,

mint anya hordja szíve alatt magzatát.

2009. december. 21.