Ha minden elvész és már nincsen semmi,
eszembe jut, hogy érted kéne lenni.
Ha összetűz az elv az értelemmel,
én rádnézek, nagy barna, furcsa szemmel.
Ha nem kisér az égi hang, a kényszer,
hát gondolok a szádra egyszer-kétszer.
S ha minden-minden köd és pára lenne,
hát akkor is elég szíved szerelme.
Óh, primitív e központos világom!
óh együgyű e rádiusz sugára,
de mindenem az enyhed! ez az álom!
Nagy hétköznapom tünde barokk-vára.
Hogy így lehetsz fölötte a világnak,
ez több talán, mint lángja minden vágynak.
A Teljesség hitét ajánlod nékem.
A szenny után Te vagy a békességem.
Jó pap talán vadul kiprédikálna;
az vagy nekem, mint halásznak a bálna.
Teória, bölcselkedés, világom!
Az vagy nekem, mi forró lázként számon
Számum-hevét, vad Afrikáját önti,
Te Róma vagy, és senki meg nem dönti.
1956
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése