"De szép az éj!" -"Valóban" - mondta ő.
És elfogyott a szó az ajkamon.
Pedig belől a forró, reszkető
gyerekszív zúgott, mint a cimbalom.
Zúgott és zengett. Kábultam belé!
De nyelvem ezt a pár szót nem lelé:
"Szeretlek, édes lányka égetőn!"
A hold mosolygott fenn a hegytetőn.
Csak hallgattunk. Az éj is hallgatott.
A holdnak fényes csillagtábora
a kék mezőkön némán ballagott.
Ő arra nézett, én meg tétova.
"Szóljon - mondá -, melyik a csillaga?"
S én így akartam szólni: "Kis-maga."
De reszkettem: nem volt hozzá erőm.
A hold mosolygott fenn a hegytetőn.
"Elvégre is - szólt - megszid a mama."
"Én nem bánom, ha megver is apám."
"Öt percig még..."- "Mily rövid az éjszaka!"
S a kezét ekkor félve megfogám.
"Mariska!" - súgtam forrón, elhalón.
Ő hozzám hajlott lágyan, biztatón.
S én átöleltem ekkor vakmerőn...
A hold mosolygott fenn a hegytetőn.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése