Az erdőt átsüti a nap,
Nyalábjain porszemecske futkos.
" Onnan - súgják fojtott szavak -
szarvas jár ki az általúthoz.
Csönd az edőben, hallgatás,
mintha a létezést e völgyben
nem a napfény, - valami más
varázs-ok tartaná erőben.
S valóban egyszer csak közel
a bozótban ott áll a szarvas.
Fa mind merevgörcsben figyel.
A csönd ím ettől oly hatalmas.
Cserjék fiatal sarjait
a szarvas hersegve harapja.
Hátával ágakat taszít,
himbál a lomb ágvégi makkja.
Nézi, hogy némul a szava
- a tisztást alul körülállván -
kamillavirág, csormolya,
tatárlevél, orbáncfű, páfrány.
A rengetegben a fura
esetről bent a meredeknél
hol csengőn, hol halkan csak a
szakadék csermelye csevegdél.
Ahogy az irtásra kivág
a hasadékból a patakzaj,
valamit elmondani vágy
már majdnem emberi szavakkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése