Néha, királykék szárnyakon röpít a képzelet
Virágos réten szemünk imádott fényben
s csak táncolok veled
Néha habzó, fodros tenger partján
lábunk fehér homokba túrván
csak holdat bámulunk
Néha zord havasok terén égig érő fenyvesek hegyén
kis házban kandalló tüzén előtte pokróc rejtekén
Te meg én...
S csak néz szemed, simogat
lelked mélyről hívogat
testünk beszél
s én meghallom minden szavad hangtalan
két karom már tárva van, nyakadba zárul boldogan
Ej , Te, csodás képzelet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése