Sic itur per asperam, ad astra.
Göröngyös úton jutunk el a a csillagokig.

2011. január 18., kedd

Bertók László: Örökké


Megállt egy tiszta arc,
nem méri az időt.
Csak süt, csak bombáz, mint a Nap
a teremtés előtt.

Tenger színén, óvóhelyen
újszülött sejtek riadoznak.
Ki szólt? - kérdezem. Nevet adok.
Nevezlek Kankalinnak.

Így teremtődik a világ?
Feszül minden tagom.
Alkalmas ez a bolygó? Nem felelsz.
Szemedben mosakodom.

Benépesítjük! Így -az ember.
Én meg, lásd, eltűröm,
hogy kijelöltél, beprogramoztál,
ragyogsz át az Űrön.

Micsoda erő kellene
hozzád röpítenem magam?
Évezredeken, fényéveken,
mágneses téren át, zajtalan.

Tisztaságod erőterébe
növényi-tisztán jutni be,
megállítanom az időt
milyen sebesség kellene?

Fogadnál-e? Vasak között
lélegzem fényedet.
Akarom, hogy így maradj, itt állj!
Megsemmisítelek.

Legyél égitest, tiszta arc,
penge a fában, Kankalin.
Cipellek örökké, mint mércét,
mint Ábel emlékét Kain.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése