Csak úgy: Örökkörforgás

hívna már a hang,
a belsőt szaggató
vágyna már a kar,
ölelve volna jó
hogy is mesélhetném el,
milyen,
mikor az édes arc
tenyeremben megpihen
ahogy a felkelő nap
a földet simogatja,
ahogy a csendes kis patak,
csobbanó csókját a medernek adja,
ahogy az ormokat a lágy felhő
magába zárja,
ahogy a nyári éj, minden csillagával
ráborul a tájra,
hívna már a száj
a mindig szomjazó,
szemed tiszta fényében
tükröződni volna jó
lehetnék-e apró vér lemez
ereidben suhannék sebesen
s Te magadban hordoznál
örökkön kedvesem
vagy lehetnék tüdődben
lágy szövet,
mely érted, Neked
az oxigént szűri meg
bármi lehetnék
csak mi legyünk egymásban
alakuljunk át, vagy szülessünk újjá
eggyé kapcsolódva, örök körforgásban
2009. 09. 05.