Az élet megrontója
az átkozott gondolkodás
a nők és a férfiak hibája
ne tépelődj nincs kulcsra zárva
a mosdó, a szék, a függöny
oly árván áll
kizárt dolog, hogy mire vár
Elteltek a napok
megint takarítok
belepte a por
a harminchatost
szidolom a kilincsen
Édes, elképzelem
egyszer majd
kopogás nélkül
bejöhessen
Mert beszélek
az még nem jog
színház a világ
nemcsak én mondom
Megjött a nagy körről, idejében
a függöny épp szétlebbent
s lám a darab épp megkezdett
kicsi szoba alig berendezett
egy ágyon ülök, a nézőtér üres
egy tükör az egyik széken
bajszos magam villogok
egy alig halk taps
kedves mosoly
és a reflektorok.
A darab arról szól, várok
s közben egy szót szólok
majd meghajolok, a székek
recsegnek, ropognak
nagyon üresek, dobognak
szememben egy könny
jó hogy a függöny kezemben
tudja, a nagy siker
néha engem is meghat
meg a harminchat
ott ülök egy ágyon
és nem vacsorázok
igen színház a világ
de imádom és várom
mert csak jön egy pillanat
mikor nem kell feladjam.
Erről sokminden eszembe jut
a sok kabát, történetekkel
egy kabátba sűrítve, most adom
éreznie kell, ahogy adom, a kilincs
nem olyan fényes mint a szemem
tudnia kell miért adom, a színpad
minden mellékes, de ahogy hívott
az olyan negédes:
ellenállni nem lehet
maga olyan mint
vers a versben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése