Kovács Erika: Csak ölelj át...

Összeolvadnál-e velem

a selymes fű rejtelmében?

Hajolnál-e rám,

hogy érezd bőröm illatát?

Szeretnéd-e látni szememben

mindig a vad tüzet,

és letennéd-e

szívembe szerelmed?

Akarod-e, hogy sóhajom

érted szálljon?

Lennél-e velem

akkor is

ha már nem bírom,

és szemeimmel hiányod sírom?

Amikor kócosan lézengek

körbe magamon,

vagy ha csak a Világ fáj nagyon?

Akkor is akarod?

Csókolnál-e napfényt lelkemre

esős időben,

és kucoroghatnék-e az öledbe,

ha félek a sötétben?

És mondd, elvinnél-e

az ismeretlen Végtelenbe, Kedvesem?

Ne válaszolj, kérlek...

...csak ölelj át Magaddal,

és hagyd, hogy higgyem: ...

egyszer fogom tudni, hol is az a Végtelen...