Nem mérem Boticelli Vénuszához
s görög istennőszobrok telt, arányos
idomaihoz a tied,
ha testedet ruháidból kibontvaidomaihoz a tied,
odaadóan simulsz a karomba.
Mért állna hozzám közelebb
a régiek sok büszke alkotása,
ha nem a tökéletesség varázsa
vonzott engem hozzád sosem;
ha így szeretlek, ahogyan vagy éppen,
ahogyan melléd rendelt csodaképpen
Isten, vagy a sors, kedvesem?
Ha szabálytalanságaidtól is csak
sugárzóbb melled, csípőd, nekem így vagy
szép s nem akarsz más lenni már.
Azt sem várod el, hogy ódákban zengjem
dicséreted. Hát mit érdekel engem
a legégibb szépség akár?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése