ha majd a bükkös erdő sápadt arccal
belebámúl az alkonyat ködébe:
eljössz velem a hervadás ölébe?
Látod: ott már aranyországgá sápadt
a bükkerdőn a szerelem s a nyár.
Látod: lassan arannyá lesz a bánat,
ha többet szerelemre nem talál.
S Aranyországban egyszer szél jön: esti,
és elkezdi az álmokat temetni,
s meglátja majd:
több vadvirág, már nincs a dombokon;
és Aranyország lombjait lerázza,
belekacag a hervadó világba,
és énekel:
Tél-útakon a Márciust hozom,
a Márciust, a győztes Márciust!
Mert itt az ősz a tavasszal rokon.
Testvér:
ha arra elmegyünk, mi, árva-ketten,
meglásd:
a lelkem új melódiákra rezzen…
s Aranyországban kitavaszodom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése