A domb, melyen sétálunk, csupa árnyék,
míg az odaát még fényben remeg,
friss-zöld füve fölött a holdvilág még
csak mint kis fehér felhőfolt lebeg.
A távolban már sápadnak az utak,
suttogás szól a vándorra: megállj!
A hegy láthatatlan vizei zúgtak?
Altatódalt gügyögött egy madár?
Két éji lepke, mely korán felébredt,
virágok közt kergetőzik tovább...
Halk bánatunkra a dombok s a rétek
már készítik az este illatát.
/Ford.: Szabó Lőrinc/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése