Papír, hófútta, sík mezőm,
járatlan, szűz határ,
tollam hegyéről rád repül
a szó, a kék madár.
Torkában édes csöngettyű
csilingel, s szárnyai
alig kinőttek, nyugtalan
vinnék már szállani.
Papír, térséged pettyezik
virágaim, mikor
a vágy szikrázó tűzköve
szívemből dalt csihol,
s tavasszal sokszor könnyeim
esője harmatoz,
illatos, termő pázsitod
attól oly harmatos.
Papír, sokszor voltál nekem
tövises, vad bozót,
kétségeim kígyóraja
sziszegte rád a szót,
s betűim tépő ág-bogán
skarlátvirág nyitott,
mikor a kín s a fájdalom
izzóra lázított.
Papír, te nagy, te végtelen
örök országutam,
lelkem terajtad vándorol,
bolyong sarutalan,
s alázatosan hullanak
föléd betűsorok,
tollam hegyén a tiszta szó
szent lángja sustorog.
(1934.)
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése