Ama sápadt, magányos csillag
Ottfenn a sötétkék egen,
Már gyermekkoromtól hű társam
És kedves csillagom nekem.
Ő tudja, érti minden titkom
S nem adja senkinek tovább,
El – el beszélgetünk egymással
A meghitt éjszakákon át.
El – el beszélgetünk, midőn a
Vadonat ormok s bérc felett
Alig csillogó ködruhában
Kétes alakok lengenek.
Midőn a hold – felhőkbe tűnve -
Fehér sugarat ont alá,
És a folyamon ( mintha tükrét
Merő rózsákra bontaná ) -
Ing, játszik szelíd kedvteléssel
És karcsu vonalakba vesz,
Midőn az erdőn s réteken keresztül
Vándorfuvalom lengedez.
S a világ mélyen, mélyen szunnyad
Dajkáló, lágy álmok karán,
Ama sápadt csillagfény ekkor
Figyel panaszaimra s rám.
Ekkor beszélgetünk mi halkan,
Mint két közel, testvér – rokon,
Édes, susogó, bús beszéddel,
Szomorú szellemhangokon.
S mintha jól értené, mit mondok,
S szavaim tisztán hallaná,
Bágyadt, remegő mosolygás közt
Sugár - csókokat küld alá…
Aztán elválunk, mindakettőnk
Saját sötét útjára mén:
A csillag fenn száll zord magányán,
Alant meg, ép oly búsan, árván,
Tört sugarának árnya – én.
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése