A tenger csupa mohó hími éhség,
csípőd körül mint szarvasbika bőg,
s mint roppant kar, óvón ölel a föld
setét szegélye. Bús, opálos fény ég
szemed hártyáján, hajadon, s e tört
csillámok közt mint csillagos fehérség,
őrzöd a haló esték fényességét,
mely soká ring a víztükör fölött.
Akár a melled, lüktető ütemmel
duzzad egyetlen hullámmá a tenger;
magához ránt egy párductáncu forgón,
s morgó, garázda szavakkal becéz,
s hogy finom combjaid közé hatoljon,
hegyesre mered habja, mint a kés.
(Timár György)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése