Értem, hogy a tenger elmossa
értem, a rengés leborítja
értem, egyszer szó megfogja
hadd kíméljem meg magam
hadd engedjem el magam
hadd sírjak egyszer falnak.
Székemen előrebillenek
na ne, hogy lehet ez, Te?
Álmos kéz arcomba néz
olyan ismerős, meg kék
feszült képek, hullámok
viharban voltam, útálom.
Már jobb nekem, kezedben nincsen toll
a papírt mit megkezdtem, abbahagyom
nézem a síri való reszkető homályt
hiába dörzsölöm, nem rémlik már
arcodra ecsettel ködös színeket nyomtam
a vásznam fehér lett, kis idő múlva.
Megérkeztem, két koppanás nálad
hiszed, hogy az ajtódon az állam
suttogom a fának, mit annyira vártam
kulcsod is nálam, fordul csendben
ott vagyok egy nincs előszobádban
kinn hideg, benn egy kályha duruzsol
beljebb, megdobban, hozzád bújok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése