Ha én csillag volnék,
fényemmel hajadba hullnék.
S világítnék neked este,
hogy gyertyát, lámpást, ne keres te,
mert ablakod ívére ülnék,
és szobád homályába vegyülnék.
Mikor járnál, s csípőd ringna
lágyan, sekélyen, mint a hinta
csillagfénybe rejtenélek,
mint, ki arany fénykötegbe tévedt.
Ha a sötétben az ablakodba ülnél,
én boldogan vállaidra gyűlnék.
Nézném arcod a tőlem csorgó fényben,
és örömöm lelném ama tiszta lényben
ki te vagy, kit most, sugárba öltöztetlek,
és pillanatokra mennyei létbe költöztetlek.
Mikor feküdni térnél, vigyáznám álmod.
S hogy éjjel ne félj, én lennék a barátod.
Néha pedig csak úgy, ajkaidon csüngnék,
máskor meg szótlanul a karodon elülnék.
Szétfutnék bőrödön minden fénynyalábbal,
majd engedném, hogy lépdelj rajtam puha lábbal.
Hajnalhasadás előtt csókkal búcsúznék a szádtól.
Te rég álomban ringnál, de én a barátod
ott ülnék ágyad szélén egész éjjel,
s meleg sugárral terülnék rajtad széjjel.
Mikor jönne halálom, a gyilkos hajnal,
elköszönnék tőled egy titkolt
néma bókkal
és te sosem tudnád meg, hogy itt volt
egy csillag, ki meghalt ajkadon egy csókkal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése