Sic itur per asperam, ad astra.
Göröngyös úton jutunk el a a csillagokig.

2010. március 25., csütörtök

Patrice de La Tour du Pin: TAVASZI LAURENCE


Fölszáll a hajnal ím, tündöklőn és fehéren
ragyogva, fényes és dús kökörcsínmezők
partján, a csillogó pirkadat hűvösében.

Április int, s te már készülsz a könnyü táncra,
szemed a hold szelíd szinébe öltözött,
s pillád közt fénye ég és szikrázik cikázva.

Ne szóljunk rólam, ó Laurence, feledj el engem,
csak engedd ittasan szíhatnom veled itt
e harmatos tavasz hajnali ízeit;
számon csak friss szined telt dicsérete zengjen,
mert az emlék s a múlt bármilyen gyönyörű,
árny lesz, ha ráragyog e reggeli derű;
a hajdani öröm hadd hulljon éjbe tompán,
mert gazdagabb gyönyört kinál a dús jelen:
a lengő, röpke fény meztelen melleden,
s a virradó világ, ez az eszményi orkán.

A boldog ébredés pezsgő mámora ring,
virágok közt vonulsz a tavaszi mezőben
boldogan, boglyaszám aratva szinte bőven
s két kézzel szórva a napba a kankalint.

Ne félj; csak hajadat érintem; ó hadd érzem
selymét; majd ne legyen, csak emlék és titok;
s érezzem újra, míg belé nem bódulok,
s gőzölgő illata halálomig kisérjen ...

Ne félj; csak hunyd előbb szemed le csendesen,
aztán omolj alá a sűrű fűbe lágyan,
engedd, hogy zizegő hajad szétziláljam,
s megoldjam fátyladat tündéri testeden,
hadd dőljön duzzadó bőrödre rá a hajnal,
s nyakadra is, melyen kéj párosult arannyal,
s mint izgatott kezek, becézzék zsenge szárak
bő nedvektől feszes napjárta melledet,
és síma, hófehér combod, ha szétveted
kelyhéül a gyönyör közelgő áramának,

mely a zsongó föld fanyar nászain tul
hirtelen, mint a vad dagály, felindul
a test pogányul habzó mámorába,
s tombolva lüktet a hím büszke vágya,
míg jóllakottan nem zuhan le végül,
ha minden áradás és tűzvész kielégül,
s a hajnal dagadó tengerébe omolván
tovahömpölyög e fényes tavaszi orkán ...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése