Kunffy Lajos: Zongorázó nő (1906)
néha ha szembe találkozott, játszott is rajta
ujjait vitte, sodorta föl le, közben mosolygott
a lelkével játszott, kicsi voltam, mindig ugyanazt
és Algírban a hotelban oly szépen hangzott
a Für Elise, egy nagy teremben, üres székekkel
úgy hallgattam akkor is, és büszke voltam rá
azóta van egy zongorám, alig százharmic
de ha eljön és felnyitom, eljátsza ugyanazt megint
és csodálattal dalolom utána el-elakadva
segítve ujjammal combomom a fehéret, lenyomom
mert az én anyukám annyira szépen zongorál
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése