Hadd szívjam be, hosszan, a hajad illatát, hadd mártsam bele teljesen az arcomat, mint forrás vizébe a szomjazó, és hadd lengessem meg a fürtjeidet, mint illatos zsebkendőt; emlékeket szórok velük a levegőbe.
Csak tudhatnád mindazt, amit látok! mindazt, amit érzek! mindazt, amit hallok a hajadban! Az én lelkem az illaton utazik, ahogy másoké a muzsikán.
Egész álomvilágot zár magában a hajad: tele van árbocokkal és vitorlákkal; nagy tengereket zár magába, kalandos szelei kedves égtájak felé sodornak, ahol kékebb és mélyebb a menny, ahol gyümölcs, lomb és emberi bőr illatosítja a levegőt.
Kikötőt látok a hajad tengerében: mélabús dalokkal és minden nemzet erős fiaival nyüzsög, és mindenféle alakú hajókkal - finom és bonyolult építményük fölrajzolódik a végtelen égre, ahonnan örök forróság dől.
Simogató hajadban újraélem a hosszú órákat, melyet egy kabinban töltöttem, a pamlagon, egy szép hajóban: virágcserepek és üde párolóedények közepette észrevehetetlenűl ringatta az időt a kikötő hullámzása.
Hajad égő tűzhelyében dohányszagot szívok, mely ópiummal és cukorral keveredik; hajad éjszakájában újra fölragyog előttem a trópusi azúr végtelene; hajaddal-pelyhes tengerpartokon a kátrány, a mosusz és a kókuszolaj illatkeveréke részegít.
Hadd harapjam, soká, súlyos és fekete fürtjeidet. Amikor rugalmas és lázadó hajadat harapdálom, úgy érzem: emlékeket eszem.
/Szabó Lőrinc fordítása/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése