Sic itur per asperam, ad astra.
Göröngyös úton jutunk el a a csillagokig.

2010. július 8., csütörtök

.kaktusz

Tudod arra gondoltam,
hogy a lélek nagyon mélyen van,
de ha egyszer megsérül mégis,
nincs a világnak olyan orvosa,
olyan ráolvasó varázslója,
amelyik tudna rajta segíteni,
ha már az agy elfelejtette is,
a lélek mélyén még mindig ott a seb,
amelyik teljesen soha se forr be,
és ha a sérülést sérülés éri,
a legkisebb karcolás is nagyon tud fájni,
nincsen elterjedt gyógyszere,
legfeljebb kábítani lehet a beteget,
azt is csak ideig-óráig,
végül a legerősebb szer sem hat már,
és iszonyúan fáj,
talán úgy semmi sem tud kínozni,
mint amikor a sebre újabb sérülés kerül,
nincsen a beteg léleknek
se orvosa, gyógyszere,
de mondják, van valahol,
egy-két helyen a világon
valamiféle csodaszer,
megtalálni nehéz nagyon,
más nem segít csak a véletlen,
de ha az ember találkozik vele,
meggyógyít a létezésével,
a beteg nagyon sok,
de kevés a világon
a gyógyító szeretet.

2010. július 07.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése