Sokat álltam, vártam
hó, eső verte ruhámat
a rohanást csak néztem
város jött velem szembe
arcomba csaptak a zajok
menekülök ahogy tudok
de itt benn olyan meleg
cseppek csöppennek
számolják a csendet
az óra is-tudja- megállt
kéz a kézbe betalál
álljon és várjon sorára
édes nekünk mi pótlandó
eltűnt, elkésett pillanatok
nincs olyan madár még egy
ennyit repült volna egyben
ma már kicsi ez a világ
takarónk és semmi más...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése