Volnék a hang, mely őszi ködben
Váratlanul lelkedbe döbben.
Az égő szem, mely a homályból
Fenyegetőn feléd világol.
A szorongás, mely éjjelente
Álmaidban tőrt ver szívedbe.
Volnék a vágyad, buja, bomlott,
Mely pillantást se hagy nyugodnod.
A végzet volnék, mely a bűnbe
S azon is át a sírig űzne.
S lennék föld röge, habnál lágyabb,
S ölemen lenne örök ágyad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése