Tengerem, te, röpke hullám,
gyors szeszélyek árja, te,
ha megfutsz, ha vágyva hullsz rám:
mily élettel vagy tele!
Ha nevetve, friss tükörfény,
ringatod a kék eget,
vagy ha tombolsz, lázas örvény,
a viharzó mély felett:
énnekem halk susogásod
éppúgy édes szerelem,
ahogy - szórhat ajkad átkot! -
haragod sem idegen.
Csak azt kérem, légy nyugodt bár
vagy kavarjon szörnyű vágy,
azt, hogy amit elraboltál,
óvja azúr-éjszakád!
Mert amit hullámaidba
dobtam, nem kincs, nem gyűrű,
nem gyémánt volt, drága-ritka
násfa, régi s gyönyörű:
nem! - mikor az álma-gazdag
végzet perce vitt feléd,
lelkem, élő lelkem, azt, azt,
azt tettem én beléd!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése