Csók István-Tavasz
Ne lássam ezt a haldokló vidéket,
Rózsás tenyérrel fogd le két szemem,
Hadd higgyem, hogy van ifjuság, van élet,
Míg ősz pusztít a nagy természeten.
Ne lássam, hogy a haldokló virágon
A nap megtört sugára mint ragyog,
Míg lábaimhoz a hervadt falombok
Zizegve hullnak: meghalsz, meghalok.
Így édes, így. Milyen csodás világ ez,
Hajnal dereng a rózsás ujjakon:
Kis házunk, kertünk, a fehér virágok,
Ketten járunk a keskeny utakon.
A vágyak, álmok mind beteljesülve,
Enyém vagy és én a tied vagyok...
- Nem hallottad?... Egy vadszőlő-levél volt...
Zizegve súgta: meghalsz, meghalok.
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése