Szavad, keserű nem értem
szivembe mar, papírként gyűri
kihúzza szálanként idegeim
nem látom arcod, újrakezdem
nem hagy el, bennem mi maradt
foglya lesz lerogyott életemnek
sinekre vasalt, őrült kerekeknek
nem érzem bőröd, szavak abroncsa
hagyj símán időnek, szélnek
hajad volt, lágy lobogását
ülj azon a paripán vágtatva
kitépve magad, egyre távol tőlem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése