Tűzött keményen a nekipirult nap:
álmos kacsák aludtak az iszapban,
lobogva izzott a lég, mint a katlan
s a sok lesült fa majdnem lángra gyulladt.
Egy ócska csónak mentében feküdtem,
a nők az ingeket mosták körültem.
Szennyes víz, szappanbuborék futott,
és csillogott soká a nyomuk ott.
Már csendbe szundikálni kezdtem én,
mikor a rekkenő és déli fénybe
egy kedves lányka sietett elébem,
nagy ingcsomóval imbolygó fején.
Két kedves karja terhét támogatta,
széles csípők, karcsú darázs-derék.
Akár a márvány Vénusz, oly derék.
Csak a csípője ringott, lágy vonalba.
Követtem őt, a szűk bürűre hágtam,
bement a házba, én meg a nyomába.
Helyére állt. Terhét könnyen belökte
lágy mozdulattal a vizes csöbörbe.
Oly egyszerű s szabad volt rajta minden:
feszes szoknyáján és a vékony ingen,
ahogy mozgatta karjait, csípőjét,
mint halovány árny, szépen átszűrődék
a gömbölyű két comb, a rózsa-emlő.
Mosott serényen: majd hogy megpihent ő, -
karját emelte, s kéjes teste lenn
kinyúlt rugalmasan és édesen.
Deszkát recsegtetett a lángoló nap,
sóhajtva szétnyílott a szomju csónak.
A nők lihegtek: és ingük szövetjét
kiverte lassan a könnyű verejték.
Telt mellét elfutotta a pirosság.
Reám tekintett dévaj, vad derűvel,
kinyitva ingét és a gömbölyű mell
mutatva fényes és páros tilossát,
egyszerre csak ragyogva kibukott.
S hogy röpködött az ingen a sulyok,
a kettős bimbó megremegve fent
keményen és szilárdan megjelent.
A sóhaja meg vad volt és mohó,
és úgy fújt rám mint perzselő kohó.
Sulykolta ingét huncutul nevetve:
minden csapása ráhullott a szivemre!
Vizes keblét bámulva odamentem,
s szerettem volna megcsókolni menten.
Megszánt, mert látta, minden ízem reszket,
ő szólított meg és beszélni kezdett.
Hogy mit mondott, nem hallottam, a hangját
nem értettem, csak néztem őt merően,
kutatva a nyitott ruha-redőben,
sejtettem a többit, s kinzott a vad láng,
és elmenőben odasúgta nékem,
hogy este jöjjek el, künn vár a réten.
Mi bennem volt, szétömlött és kiáradt,
eltűnt a múlt, mint víz, amely kiszáradt.
De boldog voltam, mert szivembe mámor
dalolt részeg és zengzetes szavakkal
s nem féltem a sötétlő éjszakától,
mert énnekem akkor derült a hajnal!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése