Egy délbe néptelen a mosoda,
a gazda csak aludni jött oda.
Gőzölt a föld, mint lihegő ökör,
mit a tüzes nap ostora gyötör,
de a szivem, éreztem, jobban ég.
Részeg kacaj csendült, dalfoszladék,
és dünnyögött a légbe valami.
Aztán nagynéha hullt egy lomha csepp még
a csónakról, mint gyöngyöző verejték.
Véres parázsként égtek ajkai,
falánk csók szikrázott a pici szájból,
mint a zsarátnokból a szikrazápor
és dúlt a csók, míg nem rogyott le térdünk.
És semmi zaj se kelt, csupán a sáska,
zizegte napfényes dalát minékünk,
mint a tűz a tarlón, az avarba, sásba,
és néztük egymást mozdulatlanul.
A kéj fehér arcunkat összedúlta,
árnyas szemünk lázgyűrűs volt alul,
ó, a halált öleltük magunkba,
és életünk folyt szét a csókba, szerte.
Elváltunk, megfogadtuk, hogy örökké,
és vissza sem jövünk már este többé.
De hogy közelgett a találka perce,
vad vágy űzött, hogy menjek el magam,
a testéről álmodni zajtalan,
elküldve lelkemet a messze múltba,
heverni fű és emlék pamlagán.
Hogy a tópartra értem ittasulva,
már ottan állt és várt reám a lány.
Azóta még vadabban kell szeretnünk,
eszi a húsunk és hajszol szerelmünk,
jön a halál, mi mégis vad gyönyörbe
keverjük lázadó vérünket össze,
mi nem félünk, ahogy a rettegő fél,
szemünkbe nem gyúl sanda rémület:
mi egymástól halunk meg: s a jövőér
kapunk szerelmet, édes csóktüzet.
Némák vagyunk. A szó olyan tűnő,
mi úgy beszélünk, mint a gím s ünő.
Lágy bőre vágyakat csikland belém.
Új és fanyar lázak űzöttje én,
ha ajkam szomjas, az ajkát iszom!
Már lankad az erőm, vergődve vérzem,
a csók-csatán, a bősz szeretkezésben
a fű megpörzsölődött a síkon,
ahol feküdtünk, s ott maradt örökre
a puszta földön testünk lanyha gödre.
Egy reggel a parton, a fák alatt
majd megtalálnak holtra válva minket,
egy nagy csónakba tesznek hallgatag,
és elviszik ölelő testeinket.
És eltemetnek a gaz és fű közt,
mint temetők aljában a bűnöst.
De hogyha vannak árnyak, visszajárnak,
még eljövünk csöndjén az éjszakáknak.
A vén paraszt majd bámul, összereszket,
és nézi, egymást mint öleljük által,
ránk ismer ő, s szól, hányva a keresztet:
"Jön a halott fiú a holt leánnyal!"
/Ford.: Kosztolányi Dezső/
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése