Öt hónapig öleltem minden éjjel
e lusta-kéjes lányt, ujjongva, vágyón,
nem lankadó viharzó szenvedéllyel,
a parti fűben, a zöld nászi ágyon.
Másnap, habár sajgott az éji emlék,
s testünk a csók tüzétől elalélt,
mihelyt a sok madárka dalra kélt,
sírtunk, hogy a sötét éj nincs közel még.
A fölkelő napot feledve máskor
karomba volt még hajnalpirkadáskor.
S a fényes utakon mentünk merengve,
a kéz a kézbe, és szem a szembe.
Fény lobogott ki a sövényeken már,
bíborlott a fatörzs, akár a sebszáj,
fejem paskolta a nap ifju lángja,
s nem látva, hogy sugár gyúl a mezőn,
azt hittem, e sok fény belőle jön.
Majd mosni ment sietve a leányka.
Követtem őt, csak őrá vágyakoztam,
egy gyönyöröm volt, nézni, nézni hosszan,
és mozdulatlanul, epedve néztem,
mohó szerelmem börtönébe zárva,
a teste volt szemem látóhatára
s övén találkozott minden reményem.
Mellette ácsorogtam, vártam orvul,
hogy a leányok felkacagjanak,
én ráhajoltam, ő is odafordult,
és összesistereg a két ajak.
Sokszor kiment és az ujjával intett,
és fölkerestük szőlőskertjeinket,
s tanyát ütöttünk a bokor körül.
És néztük a párzást: négy röpke szárnnyal
itt két szerelmes, részeg lepke szárnyal,
amott két egybeforrt rovar röpül.
A lány felvette s megcsókolta őket
nagykomolyan. Gyakran fejünkre szállt már
egy csőrével szeretkező madárpár.
Nem féltek ők se, hisz szeretni jöttek.
Aztán, hogy a parton késői óra
jöttével vártam a találkozóra,
és megjelent nyárfák alatt a lány,
a vad gyönyörrel szeme bogarán
söpörve a holdfényes, zöld ködöt,
szoknyája a mezsgyén, a fák között:
a bibliai nagy lányt láttam ottan,
ki múlt ködén hódítva andalog,
amíg parázna szép testét bukottan
kísérik a szerelmes angyalok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése