Elvonulnak messze
távoli hegyek, elnyelik
sötét, marcona felleget
napunk elénk bújik
homokos térdünk hűvös
ébredő álmunk nyílik
mégegyszer megfürdünk
nem hiszem az egészet
annyira közeli vagy
mindíg, csak megsúgom
leporolva öltönyöm
félénken magamhoz
csendben szorítva
olyan enyém vagy
kit szerető szerethet
leomlok lassan eléd
felkúszva elérjem
kezed megszorítva
szádnak most elmondjam
Te vagy csak, szeretlek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése