Mint ezüst gyík villan setét mohákon
Alakod úgy illan át hűs szobámon
Hol ó csipkéktől bánatos az ablak,
S hol szűk, kerek üvegkalitba zárva
Réztrónusán gubbaszt a lámpám lángja
S rezzenve ijedez, ha hívogatlak.
Mint a setét színpadra, akkor este,
Ezüstös apródként jössz most. Kezedre
Karélyos csipke csügg, csuklódon alván.
S mintha szelíd Hamlet halálát látnád,
Szemed úgy néz felém a szűk szobán át,
S lágy szalagcsokor reszket térded alján.
Ó, csak egy pillantra jössz. Megállasz.
Bomló hajadban tétován babrálgatsz,
Makacs fürtjét szemedről félrehajtva,
S már is, sebten, a hős falakba folysz át
S én nem tudom, milyen volt drága orcád,
Emlékem petyhüdt, mint a holtak ajka.
S egyszer majd végképp elfelejtem állad,
S hogy ujjaim közt fogtam - s párnás vállad
Illata emlékemből messzereszket-
És mégis hívlak s várom, visszatérsz-e?
Mint hibbant agg, ki csillagokba nézne
S az égre könnyes, vak szemet meresztget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése