Megfejtem az Ősz titkát
nehéz megszólalnom már
egyre hull, csak gondolom
tördelem kezem, kapkodok
kevés a levegő, gyorsan
le kell ülnöm egy padra
nem középre, a szélére
ott szerelmek üljenek
kavarom lábammal az avart
néznek meg-meg fordulnak
mind egy volt arc, mosollyal
remegő sok, búcsú csókkal
ismeretlen szemek néznek
mi közöm, magányos ember
elfordulok imát mondok
kezembe veszem Ősz az arcod
egy szép nagy barnás levél
szemedbe temetem könnyem
miért, miért futsz a télbe
teszel jégre forró szívvel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése