.kaktusz

Tudod, mikor tánc közben

magadhoz ölelsz,

elfelejtkezem arról,

hogy élek.

Olyankor nincs más,

csak Te, én, a zene,

és a kettőnk közös ringása.

Nem külön, külön,

hanem

az egész mintha egy lenne,

nem több dologból állna össze,

mintha nem létezne

a Te, az én, a zene, a tánc,

hanem ezeket mind,

mint egy harmóniát,

magamban hordanám,

mintha valami titkos szeánszon

csalogatnád elő belőlem,

ezt a földöntúli érzést.

Az együtt lebegés érzését.
Nincs billentyű nincs dob,
nincs lépés, zene sincs

élet sincs,

nincs eleje,

és nincs vége se.

Mintha megszűnne minden létezni,

Csak a lassú forgás lenne,

mintha csak ez a tánc lenne

a célja az életemnek.

Mintha megszűnnének az üzletek,

a bevásárlás, a forgalom és a dugó,

a pénz és pénztelenség,

Az ünnepek, és a hétköznapok.

Nem, nem is megszűnnének,

hanem a fontosságuk szűnne meg,

mintha semmi nem számítana,

csak ez bennem élő

végtelen tánc.

Veled.