Nekem a csend örök vallomás
kagylóban hallom a tengerzúgást
zajban élek, sokszor nem értem
őrjítő acélok kardként szelnek
befogom fülem, csak magam legyek
mint gubó de kötelekkel betekerve
becsapom az ajtót,az ablakot bezárom
mindent, csak a fényt kizárom
nem megy, nem jön, inkább elmegy
mindíg csak elmegy, pedig jönne
világosabb, érthetőbb de hagyom
szebb lenne, leülök, magam vagyok
ilyen, lehetnék akármi de nem akarok
így kell megvárnom, térdemre hajlok
megigértem maradok, ha süvít a tél
lefejtik húsom kedves kannibálok
átcsapnak hullámok, vadak meg tépnek
azt akarom mindennek legyek ellensége
csak találjon meg, mi maradt,végre, tegye
mit szokás, ásson és temessen mélyre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése