vitorlák feszültek, hasítottam benned
csókommal megkötöztelek, ölelve
szemtelenül kalodámba feszítve
megéltem, sírtam, fájt, a karmolás
óriási megszült , végtelen sóhajtás
megtelt esti szobánk, mozdulatlan
válladon egy vagy két csendes óra
voltak perceim, úgy hagytak magányban
egyedül koslattam a nedves utcákat
kapaszkodtam, szédülten egy oszlopba
pedig szél se fújt de viharban voltam..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése