A hangok ömlenek a zongorából,
Mint illatos teából száll a gőz.
Lassan simítja arcomat a mámor
És bennem most száz élet kergetőz.
Mártának hangja jut eszembe mostan,
Oly bársonyos volt s ez nem az övé.
Szegény, talizmánt tőle nem is hoztam.
Szemem mered a zongora fölé.
A csókos ajka itt remeg előttem,
Ó jaj, hogy tőle messze elvetődtem,
Ó jaj, emléke mért olyan erős?
Hová kell mennem? Nem enyhít a Távol.
És hangok ömlenek a zongorából,
Mint illatos teából száll a gőz.
Gyönyörű vers! Köszönöm, hogy olvashattam. Szép napot Neked!
VálaszTörlésKöszönöm, Kedves Carpe Diem!
VálaszTörlésÉn örülök,hogy benéztél, öröm, ha jó volt olvasgatni a blogon.
Üdvözlettel:
Muallimat
:)