Még fest az alkony. Már a nagy palettán
más színe nincs, csak szürke és sötét,
hóillatú szél tépi, rázogatja
az égerfák megritkult üstökét.
A víz a nagy multat halkan siratja,
ónszínű várát rakja már a köd.
Körül halál. Egymás szemébe nézünk
távolba iramló sinek között.
S amint egymás keblére ráborulunk
remegve, fázva, lázba, csókosan,
úgy érezem: gyúlt ajkaink tüzének
valami csodás glóriája van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése