Valaki elképzeli a magányt
hozzámér szól, nem bánt
olyan csíkos vetítővászon
húzzák előttem, csak forog
visszanéz, mondja, beszél
szerepében vagyok, tudom
de megint új a képkocka
egy nagy terem ül fölém
halk léptekkel símul rám
nincs már fény, félhomály
arcom tenyerébe hajtom
számhoz egy ajkat vonok
felhasad picit a sötét
hozzámsímulsz végre
a csend épphogy befér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése