1
Kis hajó az én reményem,
Sem árboca, sem kormánya;
Csapkod a hullám keményen
Gyönge sajkám veti-hányja.
2
Messze a kék part mögöttem.
Földe a kopár valónak,
Honnan el-ki számüzötten
Fut reményem, e kis csónak.
3
Mint a hattyú, mely világra
Bujdosott, mind beljebb téved;
Egy hab a más habhoz vágja,
Mégsem óhajt lelni révet:
4
Lelkem, a tenger hajósa,
Retteg újabb kikötőtül,
Hol tövis közt nincsen rózsa
S pusztában virág nem zöldül:
5
Hol azért áll oly szilárdan
A föld, hogy sivár mezőin
Bírhassák követni bátran
Nyomaimat üldözőim.
6
El hát, a bizonytalanba!
Merre szél hajt és hab ingat:
Érzem, enyhül fájdalmam, ha
Szél és hullám karja ringat.
7
Ott szabad a lég köröttem, -
S néha-néha egy szivárvány
Mosolyog rám, megtörötten
Képzeletem óceánján.
8
El, el a bizonytalanba!
Rengj, hajóm, szabad hullámon.
És ne tudjam, így rohanva,
Meddig halál, meddig álom!
(1850)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése