Hinnéd a nyár viszhangját
lassuló pillantásod sugarát
szalmaszál elfordul szellőn
szemöldököd vonod kérdőn
viszem a hangod melegét
csak ne hagyj parlagon
volt erőm és vad akaratom
lehullok, őszi falevél vagyok
nézem szád földi vonalát
szemedben a tiszta forrást
kell, hogy rám emlékezz
hisz tavasszal mind újra lesz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése