Tagore : Világfájdalom

Ha napom szomorú, azt mondom tollamnak:
......... "Meg ne szégyníts:
a sebet mi csak enyém, nem az összesé
......... ne tartsd mindenki elé;
arcom ne borítsd be sötétséggel,
......... ajtóm ne függönyözd el!
Sok-sokszínű mécses égjen,
......... fösvény ne legyél!

E széles nagyvilág
......... fensége nem halványul,
......... ......... természete nem ismer zavart;
......... arcát a nap kápráztató világára emeli;
nem rebbenő tekintete kegyetlen közöny;
......... nem rezdülő mellkasa szétterül
.................. hegyeken, folyókon, határokon.
......... Nem egyedül az enyém ez,
......... ......... hanem a számolatlan soké.
......... Üstdobja szól mindenfelé,
......... ......... ki nem alvó fénye ragyog;
......... zászlója leng a szférák között.
Ne szégyeníts meg előtte:
......... az én sebem és kínom
......... ......... neki csak porszemek porszeme."

Ha elfelejtem, hogy enyém e szenvedés,
......... akkor mint a világ része felragyog.
Meglátom a fájdalmak árvízét mindenfelől,
......... ahogy az idő ölébe hajolok.
Minden otthonban, mindenki élet-forrásából
......... egy-egy szív Gangesze ered.
Áradó könnyek folyama éled
......... minden virágban,
......... ......... minden rezdülésben.
Építő-romboló árja ömlik
......... országokon át
......... ......... a világegyetem partjaira.
......... A távollét-fájdalom,
......... ......... minden idők emberi szenvedése
most hirtelen leszállt az én szívemre:
......... mindent elárasztó remegés rázta meg
......... ......... csontjaimat.
......... Az egész világ zokogása gyűlt össze és
dübörgött a végtelenbe.
......... ......... Ki tudja mi a célja...

Ma azt mondom tollamnak:
......... "Meg ne szégyeníts!
Ajándékod mosson el partokat,
......... ......... s jóindulatod
......... szenvedésem
......... ......... rejtse leplek mögé;
zokogását vegyítsd a nagy
......... ......... ezer- és ezerhangú világdalba!"

(1933)